Subsurface – táncosnők a táncról

„A színpad egy különleges hely. Óriási, furcsa, erőteljes és ijesztő. Én sosem álmodtam arról, hogy táncosnő legyek, nem szeretem a felületességét. Ez egy lehetőség az álmok valóra váltására, egy különálló világ, de szükséges, hogy legyenek olyan emberek, akik értik ezt a világot, különben nem jön át a lényeg. A táncosnak meg kell értenie, mi az, amit csinál, miért csinálja és mi annak az értéke. Ha ezután táncolja a koreográfiát, akkor a közönség is reagálni fog rá és még többet akar majd látni belőle.”
(Sylvie Guillem)

Premier:
2017. szeptember 13. Bethlen Téri Színház

Koncepció
Zambrzycki Ádám

Előadók
Asztalos Dóra, Fehér Laura, Sebestyén Tímea, Stohl Luca

Fény
Galkó Janka

Zene
Andrea Parker

KRITIKA

Por és csillogás

Szerző: Kárpáti Márta

A tánc az egyik legősibb művészet. A mozgás nyelvén mesélni pedig különleges képesség. Ebbe a fantasztikus felszín alatti világ titkaiba engedett bepillantást a Zadam Társulat Subsurface című előadása hétfőn este a Főnix színpadán.
Subsurface, azaz felszín alatt. Vajon mi történik a felszín alatt a színpadon, amíg a közönség a nézőtér homályából figyeli a rivaldát? Mire gondol a táncos? Mit érez miközben izmait megfeszítve, sokszor a gravitációt is legyőzve azzá válik, amit a koreográfus megálmodott?
A táncos lét gyötrelmeiről és szépségeiről, a dilemmákról, rivalizálásról és sikerekről, fájdalomtól és örömtől kicsorduló könnyekről mesélt a darab a testek játékával. A díszletet csupán három balett korlát jelentette, melynek tartólapját porral hintették be vastagon. A föld, mely rátapadt a táncosok testére, a dinamikus mozgás nyomán a légtér fényében kavargó porszemek, azt az ősi elemi erőt jelenítették meg, ami része minden táncosnak. Csak ilyen őserővel megáldva lehet átéléssel művelni ezt a művészetet. Ha kell társakon áttaposva, ha kell életünket adva táncos kollégáért, hogy aztán a porból feltámadva, amint a légben csillámló porszemek ismét szárnyaljanak.
A négy fiatal táncos lány a mozgás eszközei mellett prózában is szerepelt. Hallatták hangjukat néhány jelenet erejéig, sőt egy francia nyelvű, frivol témájú monológ is elhangzott, melyből talán nem túl nagy baj, hogy a nézők között helyet foglaló népes gyermeksereg nem sokat érthetett. Ízig-vérig kortárs darabot láthattunk modern zenével, kellékként használt okostelefonnal, körmüket lakkozó balerinákkal, és nem utolsó sorban nagyszerű koreográfiával.
A felszín alatt pedig – ezúttal a balerinaállvány talpazatán –, ott volt felfestve a szem. A szem, amely mindent lát, hiába fedi a lényeget por, avagy csillogás.

www.iku.hu

Szembesítés… Mi rejtőzik a felszín alatt?

Szerző: Szalai Tibor

A cím akár egy bűnügyi történetre is utalhatna, de a Zadam Társulat egy egészen más szembesítésre invitálta a (kortárs)táncot kedvelőket. A darab koreográfusa Zambrzycki Ádám ezúttal a tánccal kapcsolatban tett fel olyan kérdéseket, amelyeket meglehet, hogy a táncosok sem mernének feltenni maguknak. Ezek a kérdések, mint ahogy azok, amelyek a felszín alatt megbúvó lényeget firtatják, bizony fájdalmasak és marcangolóak voltak, kiváltképp akkor ha valaki nem akar megfutamodni megválaszolásuktól. Négy remek fiatal táncos – Asztalos Dóra, Fehér Laura, Sebestyén Tímea, Stohl Luca – pedig állt elébe ennek a cseppet sem kellemes procedúrának.
Akik több-kevesebb alkalommal megfordultak táncszínházi előadásokon, tudják, hogy ennek a műfajnak nem a hatalmas színpadok és tömött nézőtér a velejárói, sokkal inkább a szűk terek – ahol büntetlenül nem „hazudhat” sem előadó, sem néző – az otthonai. Sokszor feltettem magamnak a kérdést, hogy miért választják ezt a cseppet sem könnyű utat maguknak a táncosok. Reméltem ezúttal kapok valamiféle választ…
A táncosok világának elmaradhatatlan kelléke a balett rúd és – talán nem véletlenül – egy négyzetméternyi földdel felhintett “balettér” volt az alapdíszlet. Ebben a közegben tette fel kérdéseit a koreográfus a balett termeket uraló hangulatról… kötöttségekről… kőbevésett hierarchiáról… mérhetetlen szigorról… folyamatos bizalmatlanságról. Mert azért ne higgye senki, hogy legalább tíz évnyi kőkemény klasszikus balett nélkül bármit is lehet kezdeni a tánc világában. Ebben a műfajban már ahhoz is rengeteget kell járkálni mezítelen talppal az éles köveken, hogy valaki elindulhasson a sikerhez vezető úton. A balett teremben eltöltött évek adják meg ehhez a fizikai, technikai, lelki állapot, mert az igazi élet csak ezután kezdődik.
Mivel a tánc világa egy meglehetősen „zárt tér”, amiben a helyek cserélődhetnek, de kiemelkedni nagyon kevés esély van – ahogy ezt a záró kép is remekül mutatta. A szinte folyamatos átértékelése a szolidalitásnak, segítőkészségnek, barátságnak a mindennapok része, hiszen ebben a közegben mindenki-mindenkinek a vetélytársa. A folyamatos jelenlét feszültsége… mert aki kimarad, lemarad… a tudat, hogy mindenki csereszabatos… és még ezernyi kérdés, amivel a mindennapi kőkemény munka mellett szembesülnie kell a táncosnak, sőt kezelniük kell azokat. Ez a feladat és nem is kevés.
Az út végén pedig ott a siker…. lehetősége, vagy még az sem…

Akkor miért? Miért érdemes ezt az utat választani és kitartani mellette sokszor élethossziglan?
Válaszhoz kívülállóként az utolsó jelenet után sem jutottunk közelebb. Pedig kell ott valaminek lenni a felszín alatt… különben hogyan tudnák őszintén eltáncolni ezek a fiatal táncosok leghúsbavágóbb élményeit táncos-létüknek, amikor a siker ebben a darabban is csak pár pillanatig tűnt fel, akkor is csak a „kiváltságos”-nak.
Talán… magukért… az álmaikért… értünk táncot szerető nézőkért… Talán… ebben a műfajban van módjuk megmutatni arcukat, tudásukat… lehetnek egyéniségek, ellentétben az egyébként kiválóan képzett kartáncosok “arctalanságával”… Talán…

 

www.jaszberenyonline.hu