Projekt RampZ
Az emberben a történet végén, amikor egy aión lezárul, a személyes tudat elhomályosodik, és az egyén tudatos tevékenységének helyébe s tömeg tudattalan tevékenysége lép. A kollektív pszichébe süllyedt ember tömeggé válik. Primitívvé lesz, vagyis elkezdődik a lelki visszafejlődés kései történet-előttisége.
A tömeggé vált ember abba az állapotba merül alá, amelyben a logikus gondolkozást, a világos és szabatos, értelmes józanságot elfelejti. A kozmikus ősharmóniával fenntartott kapcsolata megszűnik. Az értelem elborul. A primitivizálódás, más szóval a kollektivizálódás az ember egyéni létét elnyomja, és helyébe a tömeg életét teszi. Mérlegelés nincs, az intelligencia eltűnik, az ítélőképesség elhomályosodik, az ízlés, szellem alászáll. Ehelyett felmerül az ingerlékenység, irigység, hisztéria, szenvedély, hiszékenység, névtelen félelem, indokolatlan bámulás és gyűlölet, babona és bálványok.
(Hamvas Béla: A Vízöntő)
Előadók
Börcsök Zsófi
Füzesi Csongor
Forrás Adél
Gál Andrea Noémi
Jacsó Anna
Lajter Eszter
Pálfi Gabriella
Peták Róbert
Podmaniczky Dorottya Anna
Samu Kristóf
Zene
Gergely Attila
Video
Téri Gáspár
Koreográfia
Grecsó Zoltán, Sebestyén Tímea, Zambrzyczki Ádám
Rendezés
Zambrzyczki Ádám
KRITIKA
Zombik vagyunk
Szerző: Török Ákos
„A dolog lényegéből adódó, bágyasztó monotonitást az töri meg, hogy az előadás fókusza folyamatosan hullámzik a tágabb és a személyes látvány között: az egyenöltözet, az egyenszemek ellenére, a közös mozgásokban fel-feltűnik egy-egy figura, akihez rövidke pillanatokra közünk tud lenni. Egy arc, törékeny vagy éppen inas, meztelen hátak. Erős és szép pillanatai ezek az előadásnak. Mindez gyaníthatóan még így is hamar kipukkanna, ha az előadás nem lépne túl a zombi-látványosság érzéki világán, és nem lenne képes az egész jelenség mögé kérdezni.
A térben lévő monitorok, amin ugyanők látszanak, új és izgalmas, noha elsősorban intellektuális gondolatkört nyitnak meg egy mediatizált világról, ahol már régen nem evidens, hogy miféle dolgok között és mit közvetít a médium. Közvetít-e még egyáltalán, vagy valami egészen mást csinál velünk? Azon kapom magamat, hogy a monitor képeit nézem, és nem a mögötte álló alakot. A képernyőt és nem az embert. Nekem erről a felismerésről szól az előadás. Márpedig nem mindig kapunk ilyet egy színházban.”
