Continuum I–II.

A continuo eredetileg olasz szó. Olyan zenei fogalom, mely a kísérő basszus szólamra vonatkozik, és annak megszakítás nélküli, állandóan szóló voltát jelzi. Leginkább a rituális zenére volt jellemző ez a fajta játékstílus, azonban előszeretettel alkalmazták a jazz zenében, és a később kialakult modern zenei irányzatokban is.

Valójában mi is az a folytonosság, ami a zenében ilyen módon nyilvánul meg?  Az előadás azokat az esszenciális minőségeket kívánja kutatni, melyek örökérvényűnek tekinthetőek, mert amíg létezik emberi tudat, addig ezeknek is jelen kell lenniük törvényszerűen. Ez az emberi élet continuoja.

I. SZEREPOSZTÁS

Előadják:
Domján Eszter
Zambrzycki Ádám

Premier: 2005. november 11.

II. SZEREPOSZTÁS

Előadják:
Böröczffy – Farkas Boglárka
Gresó Nikoletta
Zambrzycki Ádám

Premier: 2006. augusztus 26.

Maszk, smink:
Károlyi Balázs

Kosztüm:
Fövényesi Móni

Fény:
Gergye Krisztián

Videó:
Susánszki Bence
Juhász András

KRITIKA

Szerző: Lénárt Gábor

„Zambrzycki Ádám rendhagyó módon használja a teret Continuum I–II. című előadásában. Székek nélküli terembe lépünk be, mintha egy kiállításra jöttünk volna. Az önelvű nézelődést az akadályozza meg, hogy a darab már “elkezdődött”, mielőtt beléptünk volna a játéktérbe.
Az ajtók bezárulnak, vetített kép jelenik meg rajtuk, így a bejárat egy másik dimenzió kapujává válik. A projektált történés tulajdonosa egy fehér kockán áll, mozdulatait a rávetülő erős fény emeli ki: világtalan szemekkel néz körül. Közben digitális képpé alakul át minden mozdulat, mivel a térben egy operatőr is jelen van, aki minden cselekedetet nyomon követ. Ezzel megsokszorozódik a játszó jelenléte, hiszen a fizikai lét mellet egy online “valóság” is megjelenik.”

„Megnézi magát, majd szemébe vájva kaparja ki testi szemeit a sima bőrszövet alól. Most már ő is látja azt, amit mi. Az ajtókra vetített kép az előkészületeket mutatja: a múltat. Az online jelenlét itt emlékezetté válik, mely talán egy születés előtti állapotra tekint vissza. Az archív kép nem egyszerű ismétlés, hiszen a benső történést mutatja meg. Mialatt az ujjak a testi szemeket fedő bőrbe mélyednek, a rángatástól a fej jobb és bal fele kissé elválik egymástól, szinte szétszakad. A születés “utórezgéseként” a szereplő megszabadul vérszínű felsőjétől, majd egy trapézra mászva hosszú, fehér szoknyáját is leveti, mely idáig gondolom a nemiséget fedte el. Az eddigi történéseket – mintha sok száz ember nézte volna végig – hatalmas tapsvihar köszönti. Ez volt a Continuum I.”

”A második részben két alak lép be, akik egy személyiség részletei. Az imént megszületett férfi dinamikus mozdulatokkal harcol a nő sötét oldalával. Köztük a tiszta nőiség húz határvonalat kimért, mégis lágy jelenlétével. Később a női személyiség fekete része láthatatlanná válik a sötétbe borult trapézon. Elkezdődik az “ismerkedés”. A két alak együtt mozogva kóstolgatja a másikat. Majd a fehér kockán simulnak egymásba. Ottlétüket felvillanó fények világítják meg a teljes sötétben. A pillanatnyi jelenetek szinte azonnal leképeződnek az ajtókon, mintegy utat kínálva a párnak. Ez a gondolat többször megfogalmazódik a vetített dimenzióban, míg végül a játszók elérik a szinkrónia állapotát: gondolat és cselekvés egységét, és eltűnnek a szemünk elől.
Zambrzycki Ádám munkája a születésről, a külvilággal való szembesülésről mély gondolattartalmakat mozgósíthat a nézőben.”

www.ellenfeny.hu